„NEM AZ ÉN KORONÁM!” Hogyan erősítsük az oltást
 
 
"

„NEM AZ ÉN KORONÁM!” Hogyan erősítsük az oltást

Hogyan erősítsük az oltás hatékonyságát, és ne betegedjünk meg másodszor is

Eltelt több mint egy év azóta, hogy a COVID–19 kihívás elé állította az emberiséget. Az ellenség sokkal alattomosabbnak bizonyult, mint ahogy gondoltuk: a vírus új mutációinak ellensúlyozásához erősebb immunreakcióra van szükség. Ősszel pedig megkapjuk majd a „bónuszt” is: megérkezik a szezonális influenza és az akut vírusos légúti fertőzések hulláma. Ezért fontos, hogy most különös figyelmet fordítsunk az immunrendszerünk megerősítésére.

Áttanulmányoztuk a legújabb kutatások eredményeit, és ajánlásokat állítottunk össze, amelyek segítségével megerősíthető az oltás vagy az ismételt oltás hatása, hogy ne kapjuk el újra a betegséget.

Hogyan erősítsük az oltás hatékonyságát, és ne betegedjünk meg másodszor is

„Serkentsük” az antitestek működését!

Ha még eddig nem kapta el a COVID–19-betegséget, vagy már túl van rajta, és most oltásra vagy második oltásra készül, vegye figyelembe tanácsainkat, amelyekkel erősíthető az oltás hatékonysága.

  • Ne fogyasszon alkoholt. A szakértők határozottan javasolják, hogy az oltás előtt 3 nappal szüntesse be az alkoholfogyasztást, és ne fogyassza azt az oltás után legalább 3-5 napig.
  • Pótolja a D-vitamin hiányt. Az Oroszország Egészségügyi Minisztériumának külső dietológusa, a Szövetségi Táplálkozási, Biotechnológiai és Élelmiszerbiztonsági Kutatóközpont tudományos igazgatója, Viktor Tutyeljan, azOrosz Tudományos Akadémia akadémikusa szerint az oltás után ügyelni kell aD31 vitamin hiányának pótlására, mivel alacsony szintje esetén az antitestek jóvalkevésbé aktívan termelődnek.

Jekatyerina Sztyepina,
a ZAO Evalar <ЗАО «Эвалар»> táplálkozási szakértője:

„A vitaminterápia hatékonysága a helyes adagolástól függ. Például a D3-vitamin átlagos preventív napi adagja a COVID–19-pandémia időszaka alatt az amerikai ajánlások szerint 1000-3000 NE, C-vitamin esetén 1000 mg. A cink ajánlott napi adagja 25-50 mg, folsavból pedig 600 μg mennyiséget kell bevenni. Az Evalar társaság vitaminokat és ásványi anyagokat állít elő széles választékban, nemcsak komplex készítmények, hanem különálló készítmények formájában is. Ezeket be lehet venni önállóan is, vagy más szokásos adagolási rendbe foglalva, kiválasztva a szükséges adagokat és az Ön számára legjobb formát.”

  • Fogyasszon több fehérjét. Ez a Viktor Tutelyan akadémikus következő tanácsa. A fehérjék nélkülözhetetlenek az antitestek „felépítése” szempontjából, hiszenazok alapját fehérje szerkezetek képezik. A fehérjében gazdag élelmiszerek (hús, hal, tojás stb.) mellett segítségünkre lehetnek finom proteinkoktélok is. Avegetáriánusoknak pedig növényi fehérjékre kell „hagyatkozniuk”. Kiváló megoldás lehet például a spirulina, különösen azért, hogy nemcsak fehérjében, hanem vitaminokban és ásványi anyagokban is gazdag az immunitás erősítése szempontjából.
  • Kerülje az allergizáló élelmiszereket. Az allergiára hajlamos embereknek kerülniük kell a csokoládé, a füstölt hús, az eper, a citrusfélék, a penészes sajtok és más olyan élelmiszerek fogyasztását, amelyek erősíthetik az allergiás reakciókat.
  • Ne fogyasszon antihisztaminokat, ha nem allergiás. Egy nemrégi kutatás során megállapításra került, hogy ilyen készítmények „megelőző jellegű” fogyasztása lelassítja az oltás utáni immunreakciót.

TOP-7 a vírus elleni védelemben

És most szót ejtenénk az immunitást, valamint a légző- és érrendszer épségét erősítő készítményekről. Ez nagyon fontos, hiszen ezek nemcsak az új koronavírus, hanem az olyan régóta ismert, légúti betegségeket okozó vírusok célpontjaivá válnak, mint amilyen például az influenza.

1. Multivitaminok
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szakértői csoportja tíz olyan tápanyagot azonosított, amelyek elengedhetetlenek az immunrendszer működéséhez. Ezek közé tartozik hat vitamin – a D-, C-, A-, B6-, folsav és B12-vitaminok –, valamint négy ásványi anyag – cink, vas, réz és szelén. Ezen anyagok közül több is vírusellenes tulajdonságokkal rendelkezik. A cink például gátolja a koronavírusok szaporodását a szervezetben, és a szelénről kiderült, hogy képes megakadályozni a vírusok mutálódását.

Feltétlenül próbálja ki az A-tól Zn-ig Vitamin-ásványi Komplex tablettáinkat. Ebben megtalálja mind a 10, általunk felsorolt vitamint és ásványi anyagot. A tabletta biztosítja az összetevők fokozatos kioldódását, ami garantálja azok maximális felszívódását. 1
A pezsgőtablettás vitaminok kedvelőinek pedig az Evalar Multivitaminok A-tól Zn-ig könnyen elérhető
2 pezsgőtablettákat ajánljuk. Mindegyikük 11 vitamint + 7 ásványi anyagot + folsavat tartalmaz. És bónuszként – az elkészült ital élénk citrusos ízét kapja.
1 Igazolva: 2019.08.23-i KZ.16.01.98.003.E.000716.08.19 sz. SZoGR <Állami regisztrációs igazolás>
2 Sevcsenko A. M. A gyorsan oldódó gyógyszerészeti készítmények gyártásának jellemzői. Megyicinszkij biznyesz (orvosi kereskedelem), 2005; 2–3.

2. C-vitamin
Az immunreakciók egyik legjelentősebb szabályozója, amely elősegíti az antitestek és a vírusellenes hatású interferonfehérjék termelését. A C-vitamin is rendelkezik gyulladásgátló tulajdonságokkal, és segít leküzdeni az oxidatív stresszt, amely legalább 100 különböző betegség és többek között a szerzett immunhiány kialakulásának egyik okozója.

Az Evalar termékcsalád részét képezi a C-vitamin különböző dózisokban és felszabadulási formákban. Ismerkedjen meg néhány ilyen készítmény előnyeivel.
C-vitamin pezsgőtabletta
• Az adagolások széles választéka: 2000 mg (maximum1), 1200 mg, 1000 mg, 900 mg vagy 250 mg/tabletta.
• Könnyen elérhető2 pezsgős forma.
• Nem tartalmaz glutént és tartósítószert.
• Élénk citrusos íz.
C-vitamin 500 mg Szuperkomplex kapszula, C-vitamin 900 mg Kalcium-aszkorbát por és C-vitamin 100 mg Kalcium-aszkorbát tabletta
• C-vitamint tartalmaz aszkorbát savmentes formájában, amely gyorsabban felszívódik és hosszabb ideig megtartja aktivitását.3
• Alkalmas az emésztőrendszeri nehézségekkel küzdő betegek számára.
• Kíméletes a gyomor számára.3
1 Az Evalar termékcsalád részét képezi.
2 Sevcsenko A. M. A gyorsan oldódó gyógyszerészeti készítmények gyártásának jellemzői. Megyicinszkij biznyesz, 2005;
2–3.
3 Igazolva: 2020.11.20-i АМ.01.07.01.003.R.000359.11.20 sz., 2021.03.04-i АМ 01.07.01.003.R.000087.03.21 sz., 2021.02.09-i АМ.01.07.01.003.R.000046.02.21 SZoGR
Az Evalar termékcsalád részét képezi a C-vitamin különböző dózisokban és felszabadulási formákban

Jekatyerina Sztyepina,
a ZAO Evalar táplálkozási szakértője:

„Az Evalar társaság vitaminok és ásványi anyagok széles skáláját állítja elő, nagy hatóanyag dózisú kivitelezésben. Ezek a készítmények a nemzetközi tapasztalatok és a modern ajánlások figyelembevételével kerültek kifejlesztésre. Mindeközben kiválasztjuk a vitaminok, ásványi anyagok és egyéb összetevők szervezetbe juttatásának legaktívabb formáit, hogy növeljük azok biológiai hozzáférhetőségét és maximális felszívódását: vitamin- és ásványi anyag tartalmú pezsgőtablettákat, szopogatós tablettákat (például D3-vitaminnal), kurkumintartalmú micelláris készítményeket stb.”

3. D3-vitamin
Még 2021 januárjában a vezető írországi egyetemek tudósainak egy csoportja levelet küldött az ország kormányának, amelyben azt javasolták, hogy a COVID–19 megelőző intézkedések sorába vegyék fel a D-vitamin bevételét, amely erősíti a szervezet immunreakcióját. Egy nemrégiben végzett külföldi tanulmány kimutatta, hogy a súlyosabb lefolyású COVID–19-betegeknél alacsonyabb volt a „nap” vitaminjának szintje, mint azoknál, akiknél a fertőzés enyhe lefolyású volt.

„A nap ereje” minden egyes cseppben... Miről is van szó? Természetesen az Evalar 500 NE D3-vitaminjáról! Véleményünk szerint ez kiváló megoldás a „napvitamin” szükségletének pótlására felnőttek és 3 évesnél idősebb gyermekek esetén.1
Az Evalar D3-vitamin 500 NE:• 100%-osan természetes, könnyen felszívódó D3-vitamin kókuszolajjal;• megfelelő adagolás: 5000 NE 10 cseppben;• semleges íz és illat;• nem tartalmaz alkoholt;• a készítmény gazdaságos kiszerelése (360 adag 1 db 10 ml-es palackban);• magas minőségű alapanyag (BASF SE, Németország).
1 Igazolva: 2019.11.15-i AM.01.07.01.003.R.000116.11.19 sz. SZoGR
„A nap ereje” minden egyes cseppben... Miről is van szó? Természetesen az Evalar 500 NE D3-vitaminjáról!

4. Cink
A cink megfelelő mennyiségben való jelenléte a szervezetben nagyon fontos a megfelelő immunreakció biztosításához. Érdekes, hogy a rendszerbiológiai elemzés során 118 olyan cinktartalmú fehérjét különböztettek meg, amelyek részt vesznek a vírusok elleni védekezésben, és közülük 11 közvetlenül hozzájárul az egyláncú RNS-vírusok elleni védekezéshez (ezek közé tartozik a COVID–19 kórokozója). A tudósok megjegyzik, hogy a cink gátolja a koronavírusok RNS-polimeráz enzimjét, és ezáltal visszafogni azok elszaporodását a szervezetben.

Az Evalar társaság két nagy mennyiségű1 mikroelemet tartalmazó monokészítményt állít elő, melynek cinktartalma 25 mg.
Evalar Cink-kelát tabletta
• Az egyetlen2 cinktartalmú készítmény könnyen elérhető aminosav-kelát formában, amely biztosítja az ásványi anyag maximális mértékű felszívódását.3
• Állapotos nők és szoptató édesanyák számára is alkalmas.
• Gazdaságos csomagolás – 100 tabletta.
Cink 25 mg pezsgőtabletta
• Könnyen elérhető5 pezsgős forma.
• Nem tartalmaz glutént, színezőanyagot és tartósítószert.
• Vegetáriánusok számára is alkalmas.
• Az ital a mangó kellemes ízét nyújtja.
1 Az ajánlott napi bevétel megfelelő szintje 167%-ának felel meg, de nem lépi túl a megengedett felső értéket.
2 Az Evalar termékcsalád cinktartalmú készítményeinek részét képezi.
3 Igazolva: 2020.01.20-i KZ.16.01.98.003.E.000043.01.20 sz. SZoGR
4 Orvosi előírásra.
5 Sevcsenko A. M. A gyorsan oldódó gyógyszerészeti készítmények gyártásának jellemzői. Megyicinszkij biznyesz, 2005;
2–3.
Az Evalar társaság két nagy mennyiségű1 mikroelemet tartalmazó monokészítményt állít elő, melynek cinktartalma 25 mg.

5. Dihidrokvercetin (taxifolin)
Ez egy egyedülálló természetes bioregulátor a szibériai vörösfenyőből kinyert bioflavonoid, egy igazi antioxidáns és angioprotektor. Mint ismeretes, a COVID–19 egyik jellegzetessége az érrendszer károsítása és a fokozott trombusképződés. A dihidrokvercetin erősíti az erek és a hajszálerek falát, védi azokat a károsodástól, javítja a mikrokeringést és megakadályozza a vérrögképződést. Ezenkívül segít fenntartani a bronchopulmonáris rendszer rendes működését: a hörgőfal tónusát és a hörgők rendes átjárhatóságát, a pulmonális keringést és a vér oxigénellátását. Ugyanakkor a dihidrokvercetin immunmoduláló hatással rendelkezik, serkenti az interferonok és antitestek termelését.

Ezen egyedülálló természetes bioregulátor összes tulajdonságának feltárásában az Evalar társaság Dihidrokvercetin nevű készítménye segít.
Nagy adagban1 tartalmaz szibériai vörösfenyő alapanyagából nyert tiszta dihidrokvercetint
• tablettánként 25 mg-ot.
1 A megfelelő napi beviteli érték 100%-a.
Természetes bioregulátor a szibériai vörösfenyőből kinyert bioflavonoid

6. Bodza
A fekete bodza az immunrendszer hatékony növényi stimulátora. A kutatások azt mutatják, hogy fogyasztása esetén az influenza tüneteinek időtartama lecsökken 3-4 napra. Ezenkívül azok, a bodzát fogyasztó személyek esetében magasabb lesz az influenza elleni antitestek szintje. A fekete bodza immunmoduláló, gyulladáscsökkentő, antioxidáns és vírusellenes tulajdonságokkal rendelkezik. Ezért okkal feltételezhető, hogy a bodza potenciálisan nemcsak az influenza ellen, hanem más vírusos fertőzések ellen is hatásos.

Annak érdekében, hogy elősegítsük az immunrendszer teljes működését a légzőszervi fertőzések időszakában, használja az Immunerősítő Fruttilar Vitaminok bodzával nevű készítményt, a benne található bodza tulajdonságait kiegészítik és felerősítik a C- és E- vitaminok, valamint a cink. Az élénk fekete ribizli ízű, zselés bogyó formájú rágótabletták nemcsak egészségesek, hanem ízletesek is, hogy erősítsék az Ön immunrendszerét.
A fekete bodza az immunrendszer hatékony növényi stimulátora.

7. Kurkumin
A kurkumának az ismert indiai fűszernek ez adja a jellegzetes arany színét! De számunkra a kurkumin egy valóságos felfedezés! Megállapítható, hogy szervezetünkben példátlan mennyiségű hordozómolekulával rendelkezik. A kurkumin erős immunstimuláló tulajdonságokkal rendelkezik, hozzájárul a vírusok, baktériumok és gombák elleni védekezéshez, kifejezett gyulladáscsökkentő és antioxidáns aktivitást mutat.

És mindez nagyon jó is volna, de... a fűszerben található kurkumin nagyon rosszul szívódik fel. Ezért, ha teljesen mértékben fel szeretné tárni ennek az anyagnak a természetes erejét, fogyassza a kurkumint könnyen felszívódó micelláris formában, vagy a kurkumint piperinnel kombinálva. Ez a fekete borsban található hatóanyag fokozza a kurkumin biológiai hozzáférhetőségét. Egyébként az Evalar társaság választékában is megtalálhatók ilyen készítmények.
Választhat a micelláris Kurkumin Evalar vagy a Kurkumin Evalar piperinnel készítmények közül.
Kurkumint piperinnel  kombinálva

Fogadja meg ajánlásainkat, hiszen most van szüksége különösen aktív támogatásra az immunrendszerünknek!

1 Elektronikus forrás: https://tass.ru/moskva/10494837 (hozzáférés dátuma: 2021.06.28.).